2014. szeptember 10., szerda

arról, hogy nem megy. és hogy de

Szentencia: minél többet mozogsz, annál kevesebb az időd. Rövidtávon legalábbis. Mert erre mondta a férjem, hoyg hosszútávra tekintve viszont egyre több, értsd, nő az élethossz.
Ezzel megmagyarázottnak vélem a kevesebb blogbejegyzést.

Elmondom, hol bringázom az utóbbi időben, s inkább bringázásról írok, semmint futásról, utóbbi valami katasztrófa, nem megy, nem esik jól, nem tudom lefutni, a hócipőm tele van magammal, erről majd, holnap(után) mesélek.

Az egész bringázás úgy kezdődött, hogy kellett valami keresztedzés a futás mellé, csak afféle kiegészítés, semmi komoly, néha egy kis tekerés és kész. Én nem vagyok bicajfan, az a férjem reszortja, fog a fene tekerni, hát az fáj. Én meg mindig is szerettem a gyengébb megoldás felé hajolni, ugye.  
Azt még csak-csak el tudtam volna képzelni, hogy lent Csongrádon, apósomnál, ahol a legnagyobb kiemelkedés a fekvőrendőr, az oké, ott még nekem is menne, bár legyünk észnél és húzzuk meg 20 km-nél a határt, 10 oda, 10 vissza, a kettő között esetleg valami halászcsárdás látogatás.
De itt? Az utcából nem tudok kimenni, hogy ne felfelé kelljen mennem, kegyetlen.

Az első bringázások valami rettenetesek voltak, a férjem régebbi bringája, nem méretem, férfinyereg, ilyen finomságok, mindegy, mondjuk azt, hogy összeszoktunk. A muszáj nagy úr.
Nagyjából a harmadik alkalommal törtem össze magam, remélem, egyszerre elintéztem mindent, nem lacafacáztam, mindenem ment a röntgen alá. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy ez mennyivel másabb, mint a futás.

Szerintem bringázáskor sokkal jobban ott kell lenni fejben. Futáskor kimegy az ember, teszi egyik lábát a másik után, halad így vagy úgy. Elbambul, zenét hallgat, tájat néz, beszélget másokkal *, akármi.
Bicajozáskor mindenre figyelni kell és folyamatosan. 
Figyelni kell a forgalmat, jó, hát lehet menni terepen is, de még nem tartok ott, forgalomban megyek, egyik utam sem pesti viszonyokat rejt magában, de azért itt is vannak pökhendi autósok.
Figyelni kell az útfelületet, kell ehhez hozzáfűznöm valamit?  Gödrök, kátyúk, lyukak, árkok, minden van. Abban a pillanatban, ahogy letérek a frissen felújított főútról, csökken az autók száma, s ezzel párhuzamosan romlik az út minősége. Határozottan veszélyes tud lenni. Ráadásul meg kellett szoknom, hogy bringázás közben 5 méterrel előbbre nézzek, mert ha az orrom elé figyelek, akkor mire észreveszem a gödröt, már az út szélén heverek.

Azért ez elég fárasztó. Viszont remekül pörgeti a kalóriát. Elfele. Jó, ehhez kellenek emelkedők, de abban itt nincs hiány. Van egy most már lassan megszokottnak nevezhető utam, ez 34 km, 19 emelkedő van benne, mit is mondhatnék. Emelkedőnek nevezem azt a domborulatot, amikor vissza kell váltanom, ezt azért tisztázzuk. :)

Errefelé járok:


Bajnáról indulva pontosan 10 km-t kell megtennem, hogy lekanyarodhassak a főútról, ezt mutatja is a térkép, itt menetrendszerűen érkezik egy kis megkönnyebbülés a forgalom jelentős csökkenése miatt, de semmi baj, a szint fenntartása érdekében az útfelület minősége jelentősen romlik. 
Valahol a 12. km körül van egy tó, ott pihenek egyet, nagyon szép, nagyon nyugodt, itt szoktam azt gondolni, hogy én itt elücsörgök és felhívom a férjem, hoyg majd jöjjön értem valamikor.

úgy érzem, tudnék itt gondolkodni az élet értelmén




Itt olyan kellemes állapotba kerülök, hogy eddig még mindig elfelejtettem, mi vár rám és útnak indulok. Pedig itt jön a java. Van egy olyan emelkedő, kettővel - hárommal a vége előtt (mármint ennyi emelkedővel), hogy 4-500 méter, eleinte alattomosan, lassan emelkedik, mindig csak annyira, hogy éppen belehalj, aztán a vége meg, mikor már azt hiszed, hogy most már bármelyik pillanatban el kell kapni a kicsúszni készülő tüdődet,  váratlanul rátesz egy lapáttal és csak az tart életben, hogy látod a végét. Valahol a távolban.

Na, és ez olyan, hogy már km-ekkel korábban arra gondolok, hogy nem baj, az lesz a 16. emelkedő, de azt már nem kell megmásznom, akár fel is tolhatom, nem gáz, átmentem egy csomón már, ezt már akár így is, szóval, így indulok neki és ez az engedékenységem, hogy nem muszáj, nem kötelező, csak ha akarom, na, ez mindig felvitt idáig. De ez az emelkedő, ahol azt érzem, hoyg mi a frásznak van rajtam sisak és kesztyű, berohadok, olyan melegem van benne, vizet facsarok a kormányból.

Viszont javuló tendenciát mutatok, az első alkalommal talán a 16 km / h-t sem értem el. Azonban az a helyzet, hoyg personal best-et csak és kizárólag Péntek Enikős torna utáni napon tudok menni, esetleg dombfutás utánin. A lényeg, hoyg nagyon fájjon.


Így bicajozom én.


* mármint vannak ilyenek, ilyen futók, én ugyan nem, de szoktam elszörnyedve olvasni


5 megjegyzés :

  1. Hahó, miért kell a keresztedzés? Úgy értem, hallottam már erröl, de mire való ez pontosan? Izomerösités?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a válaszomat elvitte a net, hurrá. szóval.
      valahogy úgy van, hoyg futásnál sem csak egyféleképpen futunk, hogy 3-4-5-20 km, hanem vannak dombfutások, meg résztávok, meg intervallok, meg akármik, hogy a szokott állapotából felrázzuk az izmainkat és aktivitásra késztessük őket. ugyanez / hasonló a helyzet a keresztedzéseknél is, hogy ne csak a futáshoz szükséges izmokat fejlesztgessük, kell más mozgásforma is. a bringázásnál a comb egyéb izmai is fejlődnek, amelyek egyébként csak futással nem, de jól jönnek futáskor. hiszen futni sem csak a lábainkkal futunk, ugye. ;)

      Törlés
  2. Köszi a részletes választ, csak most láttam. Igen, ha belegondolok, tényleg nem csak a lábainkkal futunk, bár eddig eléggé azt hittem.

    VálaszTörlés
  3. Melyik Péntek Enikős tornát csinálod? Én is szemeztem vele, csak nem tudtam még választani, de muszáj lesz mert itt a rossz idő és nem lehet mindig csak rohangálni....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ezt én néked pontosan meg sem tudom mondani, letöltésként érkezett hozzám... azt tudom, hogy a bemelegítés és a comb - kar párost csináltam, 3 napig irgalmatlanul fájt, állítólag valami mikroszakadás is vagy micsoda lett nálam. :)
      kicsit túlspiláztam :D

      Törlés

szeretem, ha van visszajelzés ;)